Brit hírszerzés: visszafordíthatatlan lépésekre készülnek az oroszok
Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az ukrajnai invázió során elfoglalt területek integrációjáról írtak.
Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az ukrajnai invázió során elfoglalt területek integrációjáról írtak.
A NATO-tagállamoknak a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára kellene emelniük védelmi kiadásaikat – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn Varsóban. Az államfő jelezte, hogy ezt hivatalosan is javasolni fogja kedden az amerikai elnöknek a washingtoni Fehér Házban.
A The New York Times arról számolt be, hogy idén nyárra állhatnak készen az ukrán pilóták az amerikai F-16-os vadászgépek vezetésére.
Szobrot állítottak Jevgenyij Prigozsin orosz zsoldosvezérnek Oroszországban néhány hónappal a vezető halálát követően.
Az orosz hadvezetés úgy döntött, hogy felpörgetik az elmúlt időszakban hatalmas eredménnyel alkalmazott fejlett irányított siklóbombák (GGB) gyártás – számolt be napi jelentésében az Institute for the Study of War (ISW) nevű amerikai elemzőház.
Majdnem háromszor annyi tüzérségi lőszert gyárt Oroszország, mint az Egyesült Államok és Európa együttesen – írja a CNN hírszerzési információkra hivatkozva.
A brit The Sun arról számolt be, hogy az Ukrajnának átadott 14 darab Challenger harckocsi mintegy fele van már csak harcképes állapotban.
Új felvétel látható egy kilőtt amerikai gyártmányú Ukrajnának átadott Abrams harckocsiról. A képek tanúsága szerint a páncélos teljesen megsemmisült.
Ismét sártengerré változtak a harcmezők Ukrajnában, amely jelentősen lassítja a hadműveleteket. Különösen a nehéz járművek esetében problémás ilyenkor a közlekedés.
Oroszország a FAB-1500 nevű, szovjet korszakból származó, de nemrégiben modernizált bombái demoralizálják az ukrán csapatokat, egyes katonák már szabályosan rettegnek tőle - írta a CNN.
2022 októberében komoly válság uralkodott a Fehér Házban, miután Joe Biden elnök a lehallgatott orosz telefonbeszélgetésekre hivatkozva állította, hogy Putyin nukleáris fenyegetése bármelyik pillanatban valósággá válhat - jelentette a New York Times.
Az elsőként Telegramon megjelent videón egy orosz katona pózol egy ukrán Leopard 2A6-ossal, valahol Avgyijivka (mások szerint Szoledár) környékén.
Március 8-ról 9-ére virradóra találat érte az oroszországi Taganrogban található repülőgép-javító üzemet, éppen azt, ahol a Berijev A-50-esek javítása/modernizálása zajlik.
Egyre több elemző ért egyet abban, hogy az orosz védelmi minisztérium kivételesen tévesen azonosított két kilőtt légvédelmi üteget, és jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, hogy Ukrajna két Patriot indítóállomást is elveszített.
Majdnem fél év telt el azóta, hogy Ukrajnába kerültek az Egyesült Államok által Kijevnek adományozott M1A1SA Abrams harckocsik, az első bevetéstől számítva viszont alig pár nap kellett ahhoz, hogy felvételek felkerüljenek fel a világhálóra a tankok kilövéséről. Hiába az amerikai páncélosok legendás híre, azoknak, akik nyomon követték a háború eddigi eseményeit, abszolút nem lehetett meglepetés, hogy a járművek egy része már az első bevetésen roncsként végezte. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az Abrams harckocsik rosszak lennének, vagy en bloc felsültek volna, ugyanakkor mindenki számára világossá vált, hogy nem véletlen vonakodott Amerika kormánya sokáig attól, hogy tankokat küldjön Ukrajnának.
Magyarország teljes energiafelhasználása 2020 óta csökken, de ez nem a fogyasztók attitűdjének kedvező irányú változására vezethető vissza, hanem az elmúlt évek gazdasági és politikai eseményeinek hatásaként fogható fel, így az új ambiciózus uniós célkitűzések elérése továbbra is jelentős beruházásokat igényel.
Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége tegnap felhívást tett közzé Oroszországban élő állampolgárainak, hogy terrorveszély miatt kerüljék a tömegrendezvényeket. Mindeközben kiderült, hogy az ukránoknak ígért lőszersegélynek csupán a felére gyűlt össze a pénz a cseheknél. A török és amerikai tisztviselők többek között az orosz-ukrán háború kimeneteléről tárgyaltak Washingtonban.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésének összehívását kezdeményezte szombaton, hogy megtárgyalják a francia elnök elképzelését NATO-csapatok Ukrajnába küldéséről. Dmitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének helyettese New Yorkban kifejtette, hogy Moszkva szeretne több információt Emmanuel Macron elképzeléséről, amely véleménye szerint a "harmadik világháború kezdetének kockázatát hordozza".
Ferenc pápa egy interjúban kijelentette: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a "fehér zászlóhoz", és tárgyalnia kellene a két évvel ezelőtt Moszkva által indított teljeskörű inváziót követő, tízezrek életét követelő háború lezárásáról.
Ararat Mirzoyan külügyminiszter bejelentette, hogy Örményország megfontolja az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetőségét.
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.